web analytics

Horpács – Falutörténet

Mikszáth Kálmán faluja

HORPÁCS a Börzsöny, a Cserhát és az Ipoly közé ékelődött falu, amely Nógrád megye legkisebb településeinek egyike. A falu neve a „horpad” szóból származik, ami arra utal, hogy a kis település megbújik az őt körülvevő dombok mélyedésében. A Budapesttől 65 km-re fekvő falu három úton közelíthető meg, és mindhárom irányból dombtetőről tekinthetünk le a néhány utcára, házra.
Az oklevelek 1473-ban említették először, a Szobi család birtokaként, akik 1480-ban az Almássyaknak adták cserébe.
A török időkben, már Drégely 1552. évi ostroma alatt felégették a falut. 1562-ben 14 adóköteles házat írt össze a török. A tizenöt éves háború felszabadító harcai idején, 1598-ban Paska István birtokolta, 1633-ban ismét a hódoltsághoz tartozott, egyetlen adófizető háztartással. A török kiűzése után a falu újratelepült.

Több évtizedre, évszázadra visszamenőleg ismerős a Horpácsot, a horpácsiakat a környező településektől és az ott élőktől megkülönböztető történet, miszerint a csodatermő aranyalma (ld. a falu címerét) a világ közepén kellett, hogy földet érjen. Ez a hely – nevezetesen a világ közepe – nem is lehetne máshol, mint Horpácson, ahol az aranyalma a földre esett, s ahol egy tiszta vizű forrás csobogva jelzi a földet érés helyét.

Horpács Nógrád megye egyik legkisebb települése, de kicsinysége ellenére jelentős értékekkel büszkélkedik. Mikszáth Kálmán (1847-1910) Horpácson élt, 1904-ben vette meg Szontagh Pál birtokát. A település legfontosabb nevezetessége a Mikszáth-kúria, melyben a neves író életpályáját bemutató kiállítást tekintheti meg az idelátogató.
A faluban egész évben nyitva tartó turistaszálló várja a kirándulókat. 2005-ben nyílt meg az Aranyalma Vendégház, mely nívós szállást nyújt; akár lovas turisták számára is.
A községben található a Mikszáth Kiadó és a Mikszáth Kálmán Társaság székhelye. Őrzi a nagy palóc író emlékét az évente rendezett Mikszáth-ünnepség is október 13-án, a Kálmán naphoz kapcsolódva. Hol máshol választottak volna helyszínt az ünnepi megemlékezésre, mint a Mikszáth-kúria kertjében. Irodalmi műsorral, múzeumi sétával, koszorúzással tisztelegnek ekkor az író emléke előtt.

Kapcsolat

Polgármesteri Hivatal:
2658 Horpács, Kossuth út 12.
Tel/fax: 06(35)382-001
E-mail: K7289@koznet.hu
http://www.horpacs.hu