© Designe By Zol@ 2013 

 

LÁTNIVALÓK

   A dejtáriak a palócok közösségéhez tartoznak. Településünk az ország északi részén, a fővárostól 70 km-re, a 22.sz. főközlekedési úttól 3 km-re, a 2-es számú úttól 8 km-re, az Ipoly folyó szomszédságában, a szlovák határ mellett terül el. Közlekedési szempontból jól megközelíthető, szinte óránként van buszjárat a közelebbi és távolabbi városokból, falvakból. Élvezi az Északi Középhegység védelmét, és tűri a mellette folyó Ipoly szeszélyeit. Földrajzi elhelyezkedése viszonylag kedvező, ma már a kedvező lehetőségek lehetővé teszik, hogy ne elszigetelve élje életét. Településünk helyzeténél, múltjánál fogva földművelő nép volt. Régen zárt faluközösséget alkotott, a dombos táj hosszú évtizedekig elzárta az embereket a külvilágtól, gazdag és bő lehetőséget nyújtva ezzel a népi kultúra virágzásának, a népszokások hagyományok, népi játékok továbbélésének. Így maradt ránk az idősebbek körében még ma is hordott dejtári népviselet, amelyet napjainkban a fiatal lányok és asszonyok is elővesznek, felkutatnak a régi mintájára újat varrnak. A falunkba látogató, más tájról érkezett vendég még ma is megcsodálja a dejtáriak szarvaskendős, hagyományos viseletét.
   A népviselet mellett más látnivalók is vannak községünkben. Ilyen az 1810-es évek előtt épült és 1810-ben felszentelt római katolikus templom. Az egyhajós, középtornyos templomot rizalitszerűen kiugró torony díszíti. Szentélye egyenes záródású, a hajóval azonos szélességű. Sekrestyéje a délnyugati szentélyfalhoz kapcsolódik. Háromszakaszos hajóját és a szentélyt kupolasüveg boltozat fedi, a karzatot kosáríves boltozat tartja. Berendezése modern, szószéke „pálos faragású”, 1760 körüli mellvédjén két faragott domborművel, amelynek faragója ismeretlen. A régi berendezések közül a gyóntatószék, a térdeplők, a keresztelőkút és a szenteltvíztartó maradtak meg. Templomunkat több freskó ékesíti, így a mennyezeten látható örvendetes, dicsőséges és fájdalmas olvasó egy-egy jelenete. A főoltár mögötti falon az utolsó vacsora látható. Az északi fal előtt látható a Szűz Mária születését ábrázoló festmény. Templomunkat az angyalok született királynéja, Mária tiszteletére szentelték fel. Az asztaloltár és a főoltár fehér márványból készült, a főoltárt Szent Sándor és Szent Rozália szobra díszíti. A déli fal előtt van a Jézus Szíve oltár. Az alábbi szentek szobrait láthatjuk még a templomban: Szent József, Szűz Mária, Szent Teréz, Szent Rita, Szent Ferenc, Szent Antal és a Fájdalmas anya szobra. 2004-ben Szent István faragott szobrát adományozták templomunknak. A színes üveges ablakokon  nagy szentek alakjai láthatók: Szent István, Szent László, Szent Alajos, Szűz Mária Szíve, Szent Erzsébet és Szent Margit.

 


   A templom mellett áll a Szentháromság szobor, oldalain az I. és II. világháborúban elesett hősök neveivel.
   A műemlék jellegű Szent Flórián szobor a Szabadság utca felső szakaszán található. Községünket többször is tűzvész pusztította, ennek emlékére állítatták Flórián szobrát mintegy védelmezőnek a tűz ellen, így lett falunk védőszentje.
   A temetőben látható falunk legrégebbi harangja, az 1855-ben öntött kisharang. A temetőben tartózkodva régi kereszteket, síremlékeket fedezhetünk fel.
Tájházunk átadására 2003. augusztus 23-án került sor. Tájházunkban bemutatjuk a régi paraszti élet tárgyi, tevékenységbeli, viseletbeli emlékeit, valamint Dejtár népviseletének gazdagságát egy középparaszti portán. Itt mutatkozhatnak be településünkön és máshol alkotó és élő tehetséges fiatalok és művészek alkotásaikkal.

A NÉPVISELETRŐL

  A világosabb színű brokát ruhát a lányok és a fiatal menyecskék, a sötétebb tónusú anyagokat az idősebb asszonyok viselték.
A kötény általában selyemből készült. Az idősebb asszonyok a hétköznapokon egyszerű, díszítés nélküli kötényt „szakácskát” viseltek.
   A brokát szarvaskendő fölé az idősebbek fejkendőt kötöttek. Az 1940-es évekig hosszúrojtos, ma már csipkeszegéllyel díszített, akár a kikötött kendő.
  A” „szarvaskendő” készítése ma is bonyolult feladat. A brokátkendő alá előre megtört és meghajtogatott papírt /kéregpapírt/ helyeznek, s a kendővel együtt hajtogatják. Tűvel összekötik a papírt a kendővel, hogy ne csússzon el, majd a fejen vagy kézben formázzák meg. A szarvaskendő homlokrésze alá „villuskát” helyeztek, amelynek csipkedíszítése gyakran kilógott a szarvaskendő homlokrésze alól.
Falvanként változott a népviselet mellett a hajviselet is. A dejtári asszonyok a hajukat kontyba fésülték érdekes különbség ezen a vidéken a kontyvas. Erre csavarják a hajat. Oldalt a fül alá fonatot készítenek, az így létrehozott hajviseletre kerül a „főkötő” vagy a jellegzetes „szarvaskendő”.
Az idősebbek viseletét a fejkendő, szarvaskendő egészítette ki.
A főkötőt Dejtáron „fékető”-nek nevezik. Ünnepek alkalmával viselték, nagymisére hosszú, litániára rövid szalaggal. A „féketőn” tarajba szedett szalagok, viaszrózsák és rézdíszítés futott körbe. Kétkoszorús szalaggal, brossal tűzték meg.
Dejtáron fehér, rózsaszín elvétve kék színben találjuk meg.
A féketőt 1 – 2 évig, legfeljebb az első gyermek születéséig viselte az ifjú asszony.