© Designe By Zol@ 2013 

 

 FALUTÖRTÉNET 

    Nagyoroszi egyike Nógrád megye legősibb településeinek. Megalapítója nem más mint Könyves Kálmán király, ki ide telepítette a falu őslakóit. Kálmán állandó kapcsolatban, szövetségben, sőt jó barátságban állt Boleszláv lengyel királlyal s az orosz uralkodókkal. Valószínűleg 1107-ben hozta magával s telepítette le a Galíciából és Lodomériából származó nagyoroszi oroszokat. A nagyorosziak letelepítése után Kálmán király számos kiváltságban részesítette őket, ezek közül a legjelentősebb, hogy „azzal a’ megkülönböztetett elsőséggel ruháztattak fel lakossai, hogy ők  a’ Király’ kapujánál és ajtajánál őr-kép’ felvigyázzanak, s’ a’ Király’ személlyét őrizzék.”
   Kálmán halála után – lévén, hogy a halicsi királyság a magyar királyok számára egy cím volt csupán, hiszen a királyság tényleges igénye megvalósíthatatlan volt – a nagyorosziak elvesztették a kiváltságaik jogalapját. Rendkívül szívósan küzdöttek azonban előjogaikért, így egyetlenként a nógrádvármegyei mezővárosok között elkerülték a jobbágyok közé való lesüllyedésüket.
Még a Tripartitum által előírt röghözkötöttség sem vonatkozott a mezőváros lakóira. A nagyorosziak ezek után II. Lajostól (1516-ban), I. Ferdinándtól (1528-ban), II. Mátyástól (1610-ben), II. Ferdinándtól (1631-ben) és I. Lipóttól (1688-ban) kapott kiváltságlevelet.
   Lipót király minden előbbi jelességükben és birtokaikban meghagyta és megerősítette a Nagy és Kis Oroszi oroszokat, „a’ mi  akkor ezen vármegyében ki is hirdettetett”. A Szentendrei szigeten található Kisoroszi község lakói Nagyorosziból költöztek el a szigetre, hogy a visegrádi palotában ellátandó ajtónállói feladataikat könnyebben elvégezhessék. Természetesen a kisorosziakra is vonatkozott a továbbiakban minden korábbi kiváltság. Mocsáry így ír erről:  „Szükségesnek tartom itten azt előhozni, hogy idő’ jártával a’ Nagy-Oroszi lakosok megszaporodván, közülök némellyek általköltözének a’ Duna között lévő szigetre.”
   Négy év multával, 1692-ben újabb kiváltságokat adományozott nekik. „A királyi szabadosokat a’ katona tartástól és több e’féle tartozásoktól mentté tette királyi levele által.”
   Nagyoroszi esetében is a peres iratok szolgálnak adatokkal a helytörténet iránt érdeklődők számára. A váradi regestrum feljegyzései szerint 1219-ben a Szécsényben lakó Piszka, beperelte 4,5 márkáért az ugyanott lakó két társát.  Ambrus bíró, László magister udvarbírája az Oroszi faluba való Damján  poroszló kíséretében utasította a peres feleket Nagyváradra, istenítéletre. A tüzesvas-próbától megrettent perlekedők megállapodtak abban, hogy a vádlottak kifizették Piszkát és a bírót, a poroszló díját pedig közösen állják.
1498-ben egy peres ügy folytán a királyi jobbágyok Vecén való hatalmaskodásáról kapunk hírt, míg 1505-ben őket háborgatták birtokaik jogos tulajdonlását megkérdőjelezve. Ez évben ugyanis Tamás esztergomi érsek kívánságára a nádori ítélő mester elé idéztettek. Ott azonban adományleveleik által bizonyítani tudták, hogy Valika-puszta, a Puszta-berényi praedium és a jászok elköltözése óta Jásztelek is a nagyoroszi oroszok birtokához tartoznak. Az esztergomi érsek el is állt ezek alapján a követelésétől.
   1544-ben Vác ellenállás nélkül került török kézre, kik aztán itt jól befészkelve magukat, innen kiindulva csaptak le környező célpontjaikra. Még az év első hónapjaiban felperzselték Nagyoroszit, s szintúgy mint a tatárjárás során, lakói többségét megölték, vagy elhurcolták. A török aztán itt tábort ütve rohanta le Nógrád várát csakúgy, mint amikor 1552-ben Ali basa Drégely várát ostromolta. A hagyomány szerint a Táborárok nevű helyen volt a török tábor, míg Ali basa a „Bég kútjánál” vert sátrat. A hódoltság kora sok kínszenvedéssel járt. Ezt igazolja, hogy míg 1563-ban 110, 1579-ben szinte csak a fele (63) adóköteles háza volt.
A török elnyomás másfél évszázada kedvezett a reformáció terjedésének. Lakatos Benedek nagyoroszi bíró 1617. április 2-án írja levelében, hogy a faluban a reformátusok az ősfiak, a pápisták pedig csak jövevények. A katolikusok ekkor még kisebbségben voltak, s hajlandóak eljárni a református prédikációra. 1682-ben azonban valószínűleg a kiváltságos település vonzó hatására betelepülők miatt a katolikus népesség került túlsúlyba. Elűzik a protestáns prédikátorokat, s a református lakosság is nagyrészt elköltözik. Az 1705. évi szécsényi országgyűlés pedig kimondta, hogy Nagyorosziban telket kell biztosítani a kálvinistáknak a templomuk felépítéséhez.
   A török veszély elmúltával gyors fejlődésnek indult a kiváltságaiban megerősített település. Büszkén használták okleveleiken a „Nemes Nagy Oroszi királ Szabad Várossa” köriratú pecsétjüket. A Rákóczi szabadságharc folyamán 1709-ben a Nógrád megyei helységek között Nagyoroszit tartották a leggazdagabbnak, s ez alapján itt vetették ki a legtöbb adót is, 525 rénes forintot.
A kuruc szabadságharc bukása után a Habsburgok szinte akadálytalanul folytatták gyarmatosító politikájukat. Emiatt kezdődött a nagyorosziak évszázados kálváriája is földesuraikkal. 1770-ban ugyanis gróf Konzin Valkard nyerte el a mezővárost királyi adományul. A birtokbaiktatás azonban a lakosság tiltakozása miatt nem történhetett meg.
   1719-ben gróf Stahrenberg Tamás nyerte el ismét a települést királyi adományul a jászteleki pusztával együtt, ki keményebb eszközöket használván birtokba is vette, s engedelmességre kényszerítette a lakosokat. Nagyoroszi népe azonban nem tudott belenyugodni privilégiumainak elvesztésébe. Pert indítottak jogsérelmük igazolására a földesuruk ellen. Hogy ők nem közönséges jobbágyok, hanem kiváltságos telepesek. Ám hiába mutatták az igazukat bizonyító okleveleket, a királyi korona által megkülönböztetett szabadságjogaikról írt leveleket, nem jártak sikerrel.
   Stahremberg gróf özvegye 1790-ben gróf Keglevich Károlynak adta zálogba Nagyoroszit, majd az 1800-as évek közepén a Tirolból származó gróf Berchtold családra szállott az uradalom. A Stahrembergek által épített kastélyt Berchtold Richárd 1856-ban átalakíttatta, fia, Miklós pedig 1879-ben kibővíttette. A Berchtold család tovább gyarapította a Keglevichek idejében is jól működő gazdaságot.
   Az 1848-49-es szabadságharc során több alkalommal szerepet kapott a hadi felvonulások útjában lévő település. 1848 márciusában a megyei vezetés utasította a járási szolgabírákat, hogy a nagyobb helységekben – így Nagyorosziban is – hozzák létre a nemzetőr-csapatokat. A szabadságharc során többször megszenvedte a seregek átvonulását.
   Görgey Artúr, a feldunai sereg vezére a móri vereség után 1849 január 4-én átkelvén hadaival a befagyott Dunán, Vácra vonult, ahol 5-én kibocsátotta nevezetes szózatát a hadsereghez. A haditerv értelmé­ben - Lipótvárat felmentendő - két irányban indult el a váci táborból. A balszárnya Duna mentén Verőcén át Szob felé vette útját, míg maga Görgey, a többi dandárral Rétságon át Nagyoroszi felé vonult, hogy onnan Ipolyság felé nyomuljon tovább. A mozdulatot a Komárom előtt álló osztrákokkal szemben a Piller-hadosztálynak kellett fedez­nie. Görgey, a Mészáros Lázár hadügyminiszterrel való összeköttetés céljából január 8-án egy osztagot rendelt ki, amelynek Rétságon, Balas­sagyarmaton és Losoncon keresztül kellett a Hernád felé nyomulnia.
   1849. január 10-én a Görgeyt üldöző császáriak Csorich vezetésével kilenc zászlóalj gyalogságból és hat zászlóalj lovasságból, valamint harminchat lövegből álló több tízezres serege az esti órákban Borsosberénybe és Nagyorosziba érkezett. Eltüzelték a kerítéseket, s a lakosság téli tüzelőjét, felgyújtották a szalmakazlakat, s a lakossággal szemben is kegyetlenkedtek. Másnap kisebb összecsapásra került sor a császáriak és Görgey utóvéd seregei között. Nagyoroszitól majdnem Ipolyságig űzték a honvédsereget. A Guyon ezredes parancsnoksága alatt álló csapatok azonban 11-12-én visszaverték őket. A visszavonulás során a császáriak a lakos­ságnak sok kellemetlenséget okoztak.
1849 márciusában több alkalommal is érintették a fontos hadiút mentén lévő Rétságot a császári seregek. Ezek közül az egyik alkalom az volt, mikor egy - Beniczky Lajos vezette - 500 fős portyázó csapat megugrasztotta a császáriakat. Az Almásy ezredes által vezetett sereg Losonctól Vácig szaladt, s önmagát igazolandó egy 6000 fős ellenség­nek mesélte a kormánybiztos kis csapatát.
   Az április 12-én, Klapka által az I. hadtestnek kiadott menetparancs szerint 13-án a Babics és a Dipold-brigádoknak, valamint a lovasságnak Nagyorosziig, a Schulz-brigádnak Borsosberényig kellett előrenyomulnia. Így fordult elő, hogy április 14-én a magyar honvédsereg főhadiszállása Nagyorosziban volt.