RENDEZVÉNYEK

Szálláshelyek

 

 

„Apródok útján” Drégely váránál
 
Drégelypalánk önkormányzata XX. alkalommal rendezte meg a Szondi Várjátékokat július 16-án. A jelentős kulturális eseményen Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára is tiszteletét tette, az estig tartó rendezvény vásárosainak, komédiásainak, hagyományőrzőinek színvonalas portékái, előadásai idén is százakat vonzottak.   
Dombai Gábor, Drégelypalánk polgármestere köszöntötte délelőtt 10 órakor a Schaffer-kúti tisztástól a várromig tartó „Apródok útja tanösvényt” megmászó vendégeket. Külön is az Ipoly-Táj Területfejlesztési Társulás uniós, testvértelepülések kapcsolatteremtését célzó sikeres pályázatának eredményeként Olaszországból, Vicenzából érkezőket, valamint Simicskó Istvánt, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkárát. Ezt követően megemlékezett az 1552-ben történt drámai eseményekről, hangsúlyozva a főhajtás „kései utódok” számára való jelentőségét, mely során generációk meríthetnek erőt a hősök hajdani helytállásából.
Simicskó István szintén a hagyományőrzés fontosságát emelte ki, Széchényi István idézve: „Csak addig él egy nemzet, amíg van hagyománya!”. Majd Szondi György katonai érdemeit, kitartását méltatta az előnytelen helyzetben is, végül rövid történelmi párhuzamot vont a jelen és a múlt között, az országot akkor legyengítő belső viszályok tanulságát szembeállítva a politikai felelősségteljesség példájával. Őt Teszáry Károly, a Drégelyvár Alapítvány kuratóriumának elnöke követte, röviden ismertette a várromot és emlékhelyet ápoló, feltáró alapítvány eddigi eredményeit és munkájuk jelen helyzetét.
Az ünnepély zárásaként Csernák János színművész Arany János költeményét, a Szondi két apródját adta elő, majd Simicskó István és Dombai Gábor koszorút helyezett el a hősök emléktáblájánál.
Élő történelemóra kezdődött ezután, a már tavaly is szereplő Honvéd Szondi György SE hagyományőrzői tartottak bemutatót a középkori hadászatról, a kor fegyvereivel, vértjeivel, ruházatával, majd Gasztonyi Dániel, visegrádi mestersolymász előadását nézhették meg a vendégek, aztán Veres Péter vezetésével az Ilinyi Íjászok ismertették meg a fegyver használatával a vállalkozóbb szelleműeket, illetve a Börzsönyi Nehéz Gyalogság szintén középkori katonai bemutatója következett.
Közben a hegy lábánál lévő tisztáson már javában sorakoztak a vásárosok sátrai, a mézeskalácsostól a fotográfuson át a helyi és környékbeli alkotók, népművészek, iparművészek standjai. Több helyütt ki is próbálhatták a mesterségbeli fogásokat a vendégek, így például Egyházi Gábor, Honton élő keramikus, vagy Karaffa Gyula, nagyoroszi bőrdíszműves műhelyében. Természetese helyi ételeket is lehetett kóstolni, az egyik leglátogatottabb sátor a laskát, derelyét, lángost készítő palánki asszonyoké volt.
Emellett persze egymást követték a színpadi előadók is, korabeli zenére drégelypalánki hastáncos lányok művészetét, szegedi zászlóforgatók akrobatikus bemutatóját, Magyar Zsolt, erőember, örökös magyar bajnok attrakcióját, a Borsodi Csepűrágók vidám jeleneteit, hagyományőrző hadi bemutatókat élvezhettek a megjelentek a mára országos jelentőségű rendezvény szervezőjének, a drégelypalánki művelődési ház vezetőjének, Pásztor Ildikónak a konferálásában.
Mint tőle megtudtuk, az idei rendezvény különlegesen fontos volt, már csak azért is, mert jubilálnak. Évről-évre egyre többen látogatják a Szondi Várjátékot (melyre idén LEADER pályázaton is nyertek forrást), mára több ezren érkeztek ide, ahol szándékaik szerint már nem csupán egy fontos történelmi eseményre emlékezhetnek a vendégek, de közben nívós előadásokat láthatnak, egyúttal pedig megismerkedhetnek a vidék, a környező települések kulturális, természeti értékeivel és a környékbeli alkotók munkáival. Pásztor Ildikó, aki egyébiránt a Sugárkankalin Turisztikai Egyesület referense is, külön örült az olasz vendégek megelégedésének. Mint arról honlapunkon mi is hírt adtunk: „Idén tavasszal Balassagyarmaton az I. Nemzetközi Közkincs Kerekasztal konferenciával kezdődött az a rendezvénysorozat, melynek megszervezésére sikerrel pályázott az Ipoly-Táj Területfejlesztési Társulás, s amely uniós testvértelepülések kapcsolatteremtését célozza”, korábban a mohorai művészeti találkozóra portugál vendégek érkeztek, ide pedig az olasz testvértelepülés képviselői jöttek el. Több napra persze, útjuk során bejárták velük a közelebbi és távolabbi környéket, voltak Szentendrén és a Dunakanyarnál, a pataki tájházban, a horpácsi Mikszáth-kúriánál, Érsekvadkerten helyi ételeket ettek, Honton Egyházi Gábor keramikus és Kolozsvári Granpierre Miklós festő-szobrász műhelyét látogatták. októberben viszonozzák a vendéglátást, a Sugárkankalin egyesület tagjai látogatnak majd Vicenzába.  

 

  
éne   „    Idén tavasszal Balassagyarmaton az I. Nemzetközi Közkincs Kerekasztal konferenciával kezdődött az a rendezvénysorozat, melynek megszervezésére sikerrel pályázott az Ipoly-Táj Területfejlesztési Társulás, s amely uniós testvértelepülések kapcsolatteremtését célozza – tudtuk meg Leszák Andrea turisztikai referenstől a rendezvény szünetében.
Dallal fogadta a Csesztvei Hagyományőrző Csoport a portugáliai Mira Sintráról és a szlovákiai Szklabonyáról érkező delegációt reggel 9-kor a Tolnay Klári Emlékházban. Fridrich Béla, Mohora polgármestere köszöntötte és kölcsönösen bemutatta egymásnak a vendégeket, majd Balla Mihály országgyűlési képviselő megnyitotta a rendezvényt. Köszöntőjében külön kiemelte a Tolnay Klári Kulturális és Művészeti Egyesület munkáját (egyébiránt az egyesület is tagja a pályázatot elnyert Ipoly-Táj társulásnak), méltatta a helyszínt is, mely nem csupán múzeum és emlékhely, de eleven művészeti-kulturális tér is.
Miként az a következőkben ki is derült. Elsőként Mravcsik László, a Határ menti Régió Fejlesztéséért Alapítvány munkatársa beszélt a testvértelepülési kapcsolatok kulturális, gazdasági jelentőségéről, előnyeiről, lehetőségeiről, majd Tolnay Klárira emlékezett Végváriné Pongrácz Ágnes egyesületi képviselő, ezután a Mohorai Zichy Márta Tagóvoda, majd a Balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskola műsora következett, végül Ember Csabának, az iskola igazgatójának zongorajátékát élvezhették a megjelentek. Ünnepi koncert zárta az eseményt a Mohorai Római Katolikus Templomban a Vanmocsello duó cselló muzsikájával.
Mohorai és Csesztvei asszonyok kísérték innen énekelve a közönséget a Tolnay Emlékparkba, ahol ekkor már javában álltak a vásáros sátrak, készülődött az ünnepi ebéd, kóstolhattak a vendégek vaníliás, fahéjas molnárkalácsot, az asszonyok szaggatták a nokedlit, arrébb pedig katlanokban rotyogott a gulyás.  Ugyan a nagy ringlispíl nem is indult még el, a hagyományos, fából készült, kézzel hajtható körhinta már forgott, s a népi játékok is nagy keletje volt. Miként szép számmal állták körbe a szurkolók a súlyemelő verseny nevezőit is.
Nem csupán két dimenzióban élvezhették a képzőművészet iránt érdeklődők aztán a Tolnay Emlékházban 14 órakor nyíló „Tokaj Reneszánsza” című kiállítást. Fekete István fotóművész mutatta be Tátrai Zsolt fotográfus képeit, ám a fotográfus borászmester is, így tokaji borkóstolás is jutott a vendégeknek a vizuális élmény mellé.
Hamisítatlan falunap kezdődött aztán délután fél négytől, egymást követték a hagyományőrző csoportok és a helyi, valamint a környékbeli együttesek. A fellépők után este 8 órától szabadtéri bálon mulathattak a vendégek, míg a mohorai pincesornál tábortűz körül szintén tánccal búcsúztatták a külföldi vendégeket.
Drégelypalánkon lesz a következő nemzetközi találkozója a programsorozatnak, ahol a július 16-ai várjátékokkal kötik össze a vendégvárást, az olaszországi Vicenzaból érkeznek a nógrádi településre vendégek. 

 

 

 

 

 

2011. ÁPRILIS 29 – MÁJUS 1.

DEJTÁR
Április 29. péntek
8.00 – 10.00 Versmondó verseny, „Tavaszi zsongás” – kiállítás megnyitója – (Iskola)
9.00 – 10.30: „Varázsoljunk” – Alkotóházi tevékenységek (Óvoda)
11.00 – 12.00: Orsi és Zsuzsi zenés műsora (Művelődési Ház)
18.00 – 20.30: Művészeti vetélkedő – Country  Táncház (Hullám Söröző)

DRÉGELYPALÁNK
Április 29. péntek 10.00 és 11.30 órától
Karaffa Gyula: „Épphogy csak beszólok…” - Rendhagyó irodalom óra általános iskolásokkal (Könyvtár)

Április 29. péntek 15 óra
„Szöszmötölő” – kézműves műhely, alkotóházi foglalkozás (Művelődési Ház)

Május 2. hétfő 16.30 óra „Beszéljünk tudatosan, beszéljünk tudatosan magyarul!” – Gyimóthy Géza, Svájcban élő költő, képzőművész, feltaláló, polihisztor  előadása (Teleház)

Kísérő program:
Április 30. szombat 10 órától - Nomád tábor
Szabad tűzön sütés-főzés Világnapja - főzőverseny

ÉRSEKVADKERT
Április 30. szombat
9 órától: kispályás női labdarúgó torna (szlovákok is)
- sportpálya
10 órától: kézműves bemutató (sportpálya)
A torna végén tárlatvezetés a Helytörténeti Emlékházban!

HONT
Április 29. péntek
10 óra: Ajándékkészités kicsikkel az óvodában
15.30 óra: Verses-zenés összeállítás Anyák Napjára (óvoda)
16.00 óra: Ajándékkészítés nagyobbakkal, kézműves foglalkozás, gyermek hastáncosok bemutatója (könyvtár)

Május 1. vasárnap
11 óra: Ünnepi szabadtéri szentmise a Hont-Tsitári forrásnál
15 óra: Nyitott Műhely – Látogatás Egyházy Gábor keramikus művésznél, kézműves foglalkozással egybekötve

 

IPOLYVECE
Április 29. péntek
18:30 A Népművészeti Kiállítás megnyitója
A Hagyományőrző Tánccsoport meglepetés műsora -
Művelődési Ház

Április 30. (szombat)
18:30 „A Börzsöny természeti értékei” – Író-olvasó találkozó Teszáry Károllyal, a Drégelyvár Alapítvány elnökével (előadás diavetítéssel, könyvvásár)
Napköziotthon

NAGYOROSZI
Április 30. szombat
8.30 Sportversenyek, Kispályás labdarúgás és kézilabda (szlovákok is) – iskola udvar
11.00 Népi játékok, Mesterségek Mesterei Kézművesek bemutatója – Művelődési Ház
15.00 Horváth Gabi táncdalénekes műsora – szabadtéri színpad
18.00 Váci Ifjúsági Fúvós Zenekar koncertje – szabadtéri színpad
19.00 Néptánc Gála – Börzsöny Néptánc Együttes (színházterem)
Kísér: Pálházi Bence és zenekara
20.30 Táncház

PATAK
Április 29. péntek
17.30 óra
Helyi alkotók műveiből rendezett kiállítás megnyitója
Pataki Gézengúzok Néptánc együttes fellépése
Verses, zenés Anyák napi köszöntő
Kísérő program: helyi termelők kóstolói

PUSZTABERKI
Április 30. szombat
15.30: Pataki Gézengúzok néptánc együttes fellépése
16.00: Hastáncosok bemutatója
16.20: Rétsági Nyugdíjas klub tánccsoportja
16.30: Csinos Csajok Csapata – Érsekvadkert
16.45: Váci László Imre Nótakör – Vác

Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők!

 

Sugárkankalin Turisztikai Egyesület

 

 

 

 

DÁTUM

RENDEZVÉNY MEGNEVEZÉSE

HELYSÉG

HELYSZÍN

2010.
február

 

 

 

február 6.

Farsangi buli

Patak

Művelődési Ház

február 6.

Gyermekek és felnőttek farsangja

Hont

Művelődési Ház

február 12.

Gyermekek farsangja

Patak

Művelődési Ház

február 13.

Érsekvadkerti Farsang

Érsekvadkert

Közösségi Ház

február 13.

Farsangi és Valentin-napi Bál

Drégelypalánk

Művelődési Ház

március

 

 

 

március12.

Történelmi játszóház és megemlékezés

Drégelypalánk

Művelődés Ház

március 12.

Ünnepi megemlékezés

Patak

Művelődési Ház

március 15.

Március 15.

Érsekvadkert

Hősök tere

március 28.

Kiszehordás

Drégelypalánk

Ipoly-part

március 31.

Húsvéti Játszóház

Drégelypalánk

Művelődési Ház

április

 

 

 

április 4.

Locsoló Bál

Drégelypalánk

Művelődési Ház

Április 5.

Tavaszváró Húsvéti Túra

Drégelypalánk

Drégely vára, Schaffer-kúti tisztás

április 17.

Idősek Napja

Hont

Művelődési Ház

április 19.

Művészetre Hívás Napja

Dejtár

 

április 19.

Művészetre Hívás Napja

Drégelypalánk

Művelődési Ház

április 19.

Művészetre Hívás Napja

Patak

Általános Iskola,

Művelődési Ház

április 23.

Kistérségi Diákjuniális

Érsekvadkert

Petőfi Sándor Általános Iskola,

Ifjúsági Ház

május

 

 

 

május 1.

Majális

Dejtár

 

május 1.

Érsekvadkerti Gönc Kupa

Érsekvadkert

 

május 1.

Majális

Nagyoroszi

 

május 1.

Tavaszköszöntő Majális

Pusztaberki

 

május 5.

Idősek Napja

Drégelypalánk

Művelődési Ház

május 7.

Fülemülék Éjszakája

Dejtár

 

május 7.

Fülemülék Éjszakája

Drégelypalánk

Pincesor

május 8.

Kalandozás
az „ Örökségeink Útján” Zöldúton

Drégelypalánk-Hont-Ipolyvece-Nagyoroszi-Borsosberény-Pusztaberki-Horpács-
Dejtár-Érsekvadkert-Patak

 

május 16.

IX. Nemzetközi Akusztikus Gitárfesztivál

Érsekvadkert

Közösségi Ház

május 15.

VII. Apák Napja

Horpács

 

május 22.

Búcsúi Bál

Hont

Művelődési Ház

május 23.

Pünkösdke-járás

Drégelypalánk

Település utcáin

május 23.

Falunap

Patak

Futball-pálya
(eső esetén Művelődési Ház)

május vége

Zeneiskolások évzáró koncertje

Drégelypalánk

Művelődési Ház

június

 

 

 

június 5.

Gyermeknap juniális

Hont

Futballpálya

június 19.

Múzeumok éjszakája a Tájházban

Dejtár

 

június 21.

Sátortábor

Hont

Iskolaudvar

június 26.

Múzeumok éjszakája, Szent Iván-éji tűzugrás

Drégelypalánk

Szondi kiállítóterem, pincesor, Drégely vára

július

 

 

 

július 17.

Szondi Várjátékok, vártúra

Drégelypalánk

Drégely vára, Schaffer-kúti tisztás

július 31.

Falunap

Hont

A hivatal mögötti tér

augusztus

 

 

 

augusztus 7.

Gödör fesztivál 2009.

Érsekvadkert

Érsekvadkerti Piac tér, szabadtéri színpad

augusztus 7.

II. Gombócfesztivál

Nagyoroszi

 

augusztus 9-16.

Testvértelepülések Találkozója

Borsosberény

 

augusztus 14.

Falunap

Borsosberény

 

augusztus 14.

Roma Nap

Érsekvadkert

Érsekvadkerti Vásártér

augusztus 14.

Falunap

Dejtár

 

augusztus 17.

Ferences Zarándoklat

Patak

Plébánia udvar

augusztus 20.

Szent István napi ünnepség

Borsosberény

 

augusztus 20.

Szent István napi ünnepség

Drégelypalánk

Szent Vendel kápolna, Művelődési Ház

augusztus 20.

Községi Szent István napi ünnepség

Érsekvadkert

 

augusztus 21.

Falunapi Vigalom

Drégelypalánk

Művelődés Ház és Iskola udvara

augusztus 29.

Terménymegáldói Körmenet

Érsekvadkert

Hősök tere

szeptember

 

 

 

szeptember 3.

Falunap

Ipolyvece

 

szeptember 11.

XII. Falunap

Horpács

 

szeptember 18.

Szüreti bál és felvonulás

Hont

Falu és Művelődési Ház

szeptember 18.

Szüreti felvonulás és bál

Nagyoroszi

 

szeptember 25.

Palánki Szüreti Vigasság

Drégelypalánk

Falu és Művelődési Ház

szeptember 29.

Falunap

Pusztaberki

 

október

 

 

 

október 1-2.

Irodalmi - Művészeti Túra

Drégelypalánk-Hont-Ipolyvece-Nagyoroszi-Borsosberény-Pusztaberki-Horpács-
Dejtár-Érsekvadkert-Patak

 

október 5.

Idősek Napja

Dejtár

 

október 9.

Szüreti felvonulás és bál

Patak

Falu, Művelődési Ház

október közepe

Mikszáth Emlékünnepség

Horpács

 

október 15.

XIV. Mikszáth Kálmán Prózamondó Verseny

Dejtár

 

október 16.

IV. Luspay Kálmán népdalverseny

Dejtár

 

október 23.

Megemlékezés 1956-ról

Drégelypalánk

Művelődési Ház

október 23.

1956 Emlékezünk

Érsekvadkert

Közösségi Ház

október 23.

Megemlékezés 1956-ról

Patak

Művelődési Ház

november

 

 

 

november 12.

Néptáncos Bál

Patak

Művelődési Ház

november 13.

Szent-Erzsébet búcsú, Búcsúi Bál

Drégelypalánk

Művelődés Ház

november 20.

Erzsébet-Katalin Bál

Hont

Művelődési Ház

november 25.

Adventi koszorúkészítés

Drégelypalánk

Művelődési Ház

december

 

 

 

december3.

Mikulásváró gyermekkoncert

Drégelypalánk

Művelődés Ház

december 4.

Mikulás ünnepség

Hont

Művelődési Ház

december 7.

Szent Ambrus a község védőszentje- Méhészek Találkozója

Patak

Római Katolikus Templom

december 10.

Gyertyagyújtás,Adventi Vásár

Drégelypalánk

Szondi park

december 11.

Adventi Várakozás

Dejtár

 

december 11.

Idősek Napja

Érsekvadkert

 

december 12.

Karácsonyi koncert

Borsosberény

 

december 12.

Karácsonyi koncert

Érsekvadkert

Római Katolikus Templom

december 17-18.

Karácsonyi készülődés

Hont

 

december 18.

Karácsonyi ünnepség

Drégelypalánk

Művelődési Ház

december 3.hete

Karácsonyi koncert

Patak

Római Katolikus Templom

december 19.

Kalász Karácsony

Érsekvadkert

Közösségi Ház

december 19.

Betlehemezés

Hont

Falu

december 31.

Szilveszteri mulatság

Érsekvadkert

Közösségi Ház

december 31.

Szilveszteri mulatozás

Hont

Művelődési Ház

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az elmúlt évek eseményei itt.

 

A honlap létrejöttét az Ökotárs és a Toyota támogatta.