Falumúzeum

BEMUTATJUK
Gál Zsuzsanna Éva és a nagyoroszi Falumúzeum

Ahogy kezdődött…

Nem is tudom, hogy kezdjem a történetet? Valószínű, hogy már gyermekkorom óta magammal hordozom a régiségek, régi tárgyak, a faluban használatos eszközök szeretetét. Dédmamáim, dédpapáim mind használták a régi tárgyakat, napi, háztartási, állattartási, megélhetési munkájuk során. Így már akkor láthattam, figyelhettem ezek használatát.
Majd iskolai tanulmányaink során az osztályfőnöknek köszönhetően több múzeumot meglátogattunk, ahol szintén láthattuk, milyen értéket, értékeket képviselnek a régi szerszámok, használati tárgyak és az eszközök, amelyeket már csak itt találhatnak meg az érdeklődők. Én gyermekként csodálattal jártam-keltem a múzeum folyosóin, termeiben, álmélkodva álltam meg egy-egy vitrin előtt, egy csodálatos mesevilág tárult a szemem elé (a képzeletemben szinte életre keltek a szép ruhákba öltöztetett bábok, életképek, minden tárgynak külön-külön története, meséje volt).
Aztán amikor 1999-ben hazakerültem dolgozni a Gyermekjóléti és Családsegítő szolgálathoz, a falut járva sok lakásnál láttam udvarra kidobott régiségeket, napnak, esõnek, fagynak kitéve. Ekkor villant fel előttem, hogy a falunkban is létre lehetne hozni egy szobát, vagy múzeumot (már ekkor volt, hogy megkérdeztem, hogy nekik nem kell az a szép köcsög, eszköz, ami a sarokban, udvaron hever, a válasz az volt, hogy nem használható az már semmire sem, ezért volt, aki nekem adta).
Közben nagymamám is meghalt, a házukat szüleim eladták, de előtte megpróbáltuk a használható és a régi dolgokat összeszedni, megmenteni a mi családi házunkhoz elvinni, „hátha jó lesz még valamikor valamire”. Ezeket hátul a fészerbe bepakoltuk, elrakosgattuk, az idő vasfoga és az eső ne érje őket. Édesanyám apukája kádársággal foglalkozott a szabadidejében, a mai napig ezeket a fa -hordókat, kádakat, lévót használjuk szüretelés után a szőlő, majd a bor tárolására. Sajnos nem tudta átadni ezt a szakértelmet senkinek, pedig ez a mai nap is hasznos elfoglaltság, hobbi lehetne, mert ma már még kevesebben foglalkoznak, rendelkeznek hasonló értelmes elfoglaltsággal, ilyen „szakmával”.
Aztán a falugazda keresett meg, hogy eladtak egy házat, ahol az új tulajdonos szólt, hogy vannak ott régi ruhák, tárgyak, amiket ők nem szeretnének használni, de szívesen odaadományoznák valakinek, aki rászorulókkal foglalkozik. Így felkerekedtem, és kiválogattam sok értékes régiséget, apróságot, csecsbecsét a sittből és a lebontandó garázsból, a düledező polcokról. Majd még egyszer sikerült a teljes átalakítás előtt feljutnom a poros padlásra, ahol szintén sok, számomra értékes apróságot találtam (fonott kosarakat, darálót, régi szódásüvegeket, kanalakat, képkeretet, polcot a kamrából, dobozban régi papírokat, fényképeket, egyszerre már nem is tudtam elhozni). Össze is vitatkoztunk, mert ő azt mondta, minden vackot összeszedtem, ami semmire nem jó, ha ezt tudja, hogy ennyi időt fogok turkálással eltölteni, biztos nem szólt volna! Én pedig mondtam neki, nem baj, inkább elviszek mindent, ami megtetszett, mint hogy kidobják, majd még átválogatjuk, hátha jó lesz valakinek, ha nem is a múzeumba, akkor valamelyik családnak, akinek szüksége van olyan eszközre, használati tárgyra. (gondoltam itt pl.: egy darálóra, kanálra, stb.)
Így már volt egy-két tárgy, eszköz, könyv, irat, amit én is mindenhol tároltam, padláson, garázsban, polcon, dobozban stb. Amikor már egyre több „cucc” volt, amit nem tudtam hová tenni, felkerestem Hornyák Endre polgármester urat, hogy mit szólna, ha valahol a használaton kívüli termek valamelyikében egy szobát alakítanánk ki, ahová régi tárgyakat tudnánk megmenteni az idő vasfogától. Először, csak a szoba volt meg, ott is minden dobozban a földön, egymás hegyén – hátán, mert még festésre vártak a falak és az ablakok is, közben sikerült polcokat is szerezni, amiket a közmunkások szépen le is festettek. Kicsit nehézkesen indultunk, de amikor látta a polgármester úr, hogy mennyi mindent összehurcoltam már, és Arnóczki Miska bácsi is elhozta azokat a régi eszközöket, amiket szeretett volna ő is kiállítani valahol, akkor felgyorsultak az események. Kaptunk lehetőséget arra, hogy vásároljunk a rozsda, a szú, és korrózió elleni szereket, melyekkel lekezeltük a tárgyakat. Én is előszedtem a mi fészerünkből, padlásunkról a régi szerkentyűket, eszközöket, amit annak idején évekkel ezelőtt elrakosgattunk. Más családok is, többek között a Virág család is felajánlotta szerszámait amit még ezelőtt pár évvel ők is használtak „ács- ként” a falu és a környék házépítéseinél, úgy, hogy õk is a nagyszülőktől örökölték az eszközöket, és a szakmát is folytatták. Mondván, itt legalább láthatják a gyerekeink, unokáink ezeket a régi szerszámokat, szakmákat melyekkel ma már nagyon kevés ember rendelkezik. Nem kevés időbe tellett az, hogy először lemostuk a tárgyakat egyenként, majd ami rozsdásodó, azt rozsdagátlóval, majd lenolajjal lekezeltük, a fa és hasonló anyagból állókat szúirtóval többször átkenegettünk. Majd jöhetett a tematikai rendezés, ami lassan jött, de haladtunk szépen, a legtöbb segítséget a páromtól, a gyermekeimtől és barátnőjüktől kaptam, a kisebb lány Dalma „művészi tehetséggel” van megáldva, jobb elképzelésekkel segítette a berendezést, elhelyezést, mint én. Lassan minden eszköz, tárgy a helyére került, ekkor 2010. 10.08-án végre megnyitottuk a Nagyoroszi faluházat, melyre a táblát a polgármester úr faragta személyesen a saját kezével, és több tárggyal ajándékozta meg a múzeumot.
Örömmel tölt el, hogy ez a régi álmom valóra vált, így amit lehet, megőrzünk, megörökítünk a falu múltjából, mind az utókor és magunk számára is! Van még sok teendő, amit mielőbb szeretnék még megvalósítani a Falumúzeummal kapcsolatosan pl: a leltár már majdnem teljesen készen van, de a névvel, tárgy nevével ellátott tájékoztató táblák még csak a tervezés szintjén vannak, kinyomtatásra várnak. A régi szakmák, tárgyak használatáról a leírásokat szeretném még kifüggeszteni, a gyűjtés már megtörtént, a formátum még nem dőlt el a fejemben. A hátsó folyosóról nyílik még két terem, amit szintén szeretnék látogathatóvá tenni, sok régi kép van a gyűjteményemben, már ami kinyomtatásra vár üveglapok alá szeretném helyezni és ellátni magyarázattal, ha tudomásunk van arról, kik és melyik évben vannak a képen.
Köszönet minden támogatónak, segítőnek, aki részt vett a múzeum létrehozásában, kialakításában: Nagyoroszi Önkormányzatának, Hornyák Endre polgármester úrnak, Vidra István falugazdának és azoknak a közmunkásoknak, akik részt vettek folyamatosan bármilyen munkájukkal a kialakításban, fenntartásban. A Községi Nyugdíjas klub tagjainak adományaikért és segítő munkájukért, Záhorszki Mónikának az előkészítésben való részvételéért és a berendezésben való szakmai tanácsaiért, Végh Józsefnek a berendezéshez adott hasznos szakmai tudásáért, tanácsaiért, Barján Lászlónak aki türelmével, segítségével végig mellettem állt, lányaimnak Berki Dalmának- Odettnek és barátnőjüknek Varga Dórának az előkészítésben és a tárgyak elhelyezésében való segítségükért. Nem utolsó sorban Szőke Emilné Csilla néninek, aki vállalta, hogy önként minden csütörtökön nyitva tart az érdeklődők számára és szükség esetén, telefonon elérhető más napokon is. Vannak olyan dolgok, amiket nemhogy unokáink, de már mi sem fogunk látni, átélni. Sajnos vagy szerencsére?! Minden esetre ezek mind a múlt értékei, amiknek az összegyűjtését szeretném folytatni, „ha benézel a kamrába, vagy felmész a padlásra és meglátsz egy tárgyat, ami réginek számít és szeretnéd másoknak is megmutatni, szívesen fogadjuk, ellátjuk neveddel a Te tulajdonod marad, csak más is láthatja, vagy a fiók alján találsz egy gyűrött régi képet, amin a déd és nagyszüleid szülei, vagy nem is tudni ki van, hozd el, lemásoljuk, az eredetit visszakapod. A régmúlt értékeinek egyike a mese, rege és igaz történetek. Történetek arról, hogy hogyan éltek őseink, hogy teltek a hétköznapjaik, hogyan az ünnepek, a jeles alkalmak. Az ő életük során mik voltak azok a dolgok, amik ma máshogyan vannak? Mit játszottak gyerekként? Milyen volt akkor az iskola, mit tanultak abban az időben? Falun az egyes évszakokban mivel foglalkoztak? Milyen volt a falunk, Nagyoroszi ezelőtt 20-40-60-100 évvel? Mi történt a háború idején a faluban? … biztosan benned is felmerültek ezek, vagy ehhez hasonló kérdések? Talán Te is szívesen visszautaznál az időben néhány évet, évtizedet, hogy megnézd, akkor mi volt, hogy volt?! Szeretném az időseket felkeresni, hogy meséket és igaz történeteket összegyűjtsem, választ kapjunk a fent említett és még további kérdésekre. Mindezeket e korokból származó fotókkal egészítsük ki, hogy Unokáink is
láthassák…

“Ha nem tekintünk vissza a múltra nincs előttünk jövő“

Gál Zsuzsanna Éva

Szentháromság szobor

Műemlék jellegű. Az 1844-ben készült, klasszicista jellegű szoborcsoport az egykori fazsindelyes, fallal körülvett, 1764-ben leégett régi templom helyén áll. A műemlék a Szabadság tér füves területén, a mai templommal szemben áll. Szélesebb alapon álló zömök lábazatán bemélyített mezőben vésett felirat olvasható. A lábazatot kiugró, rozettás díszű párkány zárja le. Ezen áll a keskenyedő pillér, palmettás fejezetén van elhelyezve a Szentháromság szoborcsoportja. A pillér anyag kötött, szemcsés homokkő, fakerítés veszi körül.